1. rész

Az is egy átlagos nap volt, minden gyerek a suli kapuján sietett be a barátihoz. Leszámítva engem. Én még mindig a kapunál álltam és vártam a csengőt, hogy végre elkezdődjön az a néhány óra a rémálomban. Mire megszólalt rengetek idő telt el, sajnos.

Első óra: ofő. Borzasztó, utálom, ilyenkor együtt van az osztály.. és mivel nincs sok barátom..na, jó egy se: mindig egyedül vagyok. Mikor a tanár belépett a terembe mindenki csöndbe lett. De most egy új lányt is hozott magával.

 - Osztály. Ő az új társatok. - mondta a meg szokott szigorral, aztán leült.

 - Sziasztok! Alicia a nevem. - mondta széles vigyorral az arcán. Kicsit fura.

Az egyedüli hely mellettem volt, szóval oda ült. Barátságosan felém fordult halkan köszönt és már nézte is a táblát. Nagy erőt vettem magamon hogy hozzászóljak és akkor végre sikerült.

 - Szia…Tomoshika Nako vagyok... - na, jó, ez nagyon gáz volt.

 - Szia. Majd körbe vezetnél? - válaszolta.

 - Aha persze! - sokkal jobb kedvel fordultam vissza a tanárhoz.

Óra végén odajött hozzám Alicia és kiindultunk a teremből. Szemem sarkából már láttam, hogy jön a baj: a suli dívái. Három lány volt. Mindegyik kiállhatatlan.

 - Hé, új lány! - már kezdték is. - Ugye nem akarsz pont vele barátkozni? Majd mi leszünk a barátaid.

El sem hiszem, hogy tényleg kimondták! Na, jó ez már megszokott, de akkor is!

Éreztem, hogy lassan elszáll minden erőm, mikor ránéztem Aliciára.

 - Ami azt illeti.. Ti nem vagytok túl szimpatikusak. Inkább Nakoval megyek.

Ezután síri csönd lett. Komolyan ezt mondta? Ez bolond?! Vártam az ítéletet, amit a lányok hoznak erre az incidensre.. de semmi. Felhízott orral és vörösen izzó fejjel mentek el. Magamban nagyot röhögtem, de ezt hangosan nem mertem megtenni.

Kicsit félre vonultunk, végül kis idő után körbevezettem egész iskolában újdonsült barátomat. Leültünk egy padra és beszélgettünk. Amikor pár perces csönd lett közbe kellet szólnom.

 - Köszönöm! Még senki nem állt ki mellettem... - fakadt ki belőlem. De még ez is hülyén hangzott. Bár lehet, hogy csak nekem.

 - Semmiség! De miért?

 - Unalmas történet... Biztos tudni akarod? - kicsit összébb húztam magam. Érdekes érzés volt, hogy valakit érdekel.

 - Persze! Na, meséld el, légy szí.  - kezét összecsukta, mintha könyörögne, elég vicces látvány volt. El is nevettem magam.

 - Oké, oké, csak hagyd abba! - mondtam végül mosolyogva. De hamar eltűnt az is, mert visszagondoltam a történtekre.  - Ötödikben kezdődött, amikor ide kerültem. Már rossz volt azt elejétől fogva. Olyanokkal barátkoztam, akik egyszerűen nem voltak szimpatikusak a "menő" lányoknak. Mármint azt előző háromnak. A "vezérük" Hebi, az eddigi barátaimat vagy elcsábította, vagy elüldözte. A mellette lévő lány Kage. Mindenhova árnyékként követi, mintha nem lenne önálló gondolta csak helyeselni tud. A kicsi nagyszájú Damu, őt sokan nem kedvelik, de nem merik elmondani. Főleg ők a nehéz esetek. Röviden, ötödik óta csak piszkának és nem hagynak békén. Néha csatlakozom a többi osztályhoz, beszélgetni meg hasonlók...de ennyi. Hamar tovább megyek, mindig olyan érzésem van, mintha nem ide tartoznék. Nem itt a helyem. Előre is sajnálom.. ha tovább barátkozol velem, akkor veled is ez fog történni.

Láttam Alicia tekintetén, hogy erősen elgondolkozik, de egy kis ledöbbenés is volt a szemében. Mintha még nem fogta volna fel. Mondjuk ez nem meglepő a kis történetemet elnézve.

 - Ettől nem félek... - eszmélt fel a bambulásból. - Már csak egy félév van a suliból, még annyi se....utána meg elköltözünk. Ami engem illet... eddig semmi érdekes nem volt az életemben..mindig költözünk, de már unalmas. - nem valami meggyőzően mondta ezt. Még csak a szemembe se nézett, kicsit a félelem jutott eszembe.  - És te? Van tesód? Szüleid mit csinálnak?

Utolsó mondatokat már élet kedvel mondta, szerencsére.

 - Bátyámmal és nagyimmal lakok. Szüleim még kicsi korunkban hagytak nála. Együtt akartak lenni, ezért mentek el. Nem is emlékszem rájuk.

Jó nap volt. Más, mint amilyen többi szokott. Egész nap egymásnak meséltünk és nagyokat nevettünk a dívákon. Végre boldog voltam.