5. rész

~Álom

Egy idegen szobában keltem fel. Rózsaszín laza pulcsi és zöld póló volt rajtam, rövid farmernadrág és egy fekete harisnya. Nyakamban a nyaklánc lógott. Egy kisfiút láttam meg az ajtóban, ahogy háttal áll, majd lassan megfordult, amikor meghallotta, hogy elindultam felé. Nagy fekete szemeivel nézett rám, kicsit rémisztő üres tekintete volt.

 - Kérem, jöjjön velem.  - a kezét nyújtotta.

 - Hova megyünk? - egy hosszú folyosón sétáltunk végig.

 - Ezt parancsolta az Úrnő. - sok válasz, kösz.

A nyakláncom megint elkezdett világítani, bár most nem olyan erősen mint a tetőn.

 - Te tudod, miért világít?

 - Az úrnő jelenlétét érzi, majd elmúlik. - a fiún komornyik ruha volt, kicsi piros nyakkendővel. Szőke haja oldalra volt fésülve. Túlságosan tökéletes volt, mint egy bábu.

A nyaklánc abba hagyta a világítást, amikor egy nagy ajtóhoz értünk. A fiú kinyitotta, de muszáj volt hunyorognom, annyira fényes volt a terem. Pár másodperc múlva már mindent jól láttam. Egyszerűen fantasztikusan nézett ki! Mindenhol nagy festmények voltak. A terem nagyon magas volt, az ablakok meg egészen a plafonig értek. Három csillár lógott le, és mint a gyémántok úgy csillogtak. A terem túloldalán ült Ő, az úrnő. Nem hittem a szememnek. Ez lehetetlen! Megszólalni nem tudtam.

 - Alicia! Mi ez az egész? Te vagy az úrnő? Te hoztál ide?  - kapkodtam a levegőt.

De ahogyan Alicia azon a trónon ült, olyan tökéletesnek tűnt. Az a ruha, a fejdísz és mosoly...egy uralkodóhoz méltó.

 - Rég láttalak, Nako. Mindent elmagyarázok. Először is a fiú neve "Hito", vagyis "ember". - kezdte - Sok minden furcsaságot fogsz még tapasztalni ebben a világban.

 - Rendben, de miért vagyok itt, ez csak egy álom,..ugye?

 - Álomnak álom, de ez nem az a szokásos. Szóval, azért kerestelek meg az emberek világában, mert benned éreztük azt az energiát, ami különlegessé tesz. És most kérlek, ne akadj ki azon, amit mondani fogok. - mintha most komolyabban nézne. De máris visszatért a szokásos tekintete.

 - Hogy mi? Kiakadni?

 - Igen...Azért hoztunk ide, mert az emberi életed veszélyben van. Nem csak mi figyeltünk fel rád. De ezen tudunk változtatni. Mármint, akkor, ha vállalod a feladatokat is. - ezt képes volt tökéletes tündéri és nyugodt mosollyal végig mondani. És még hogy, nem akadjak ki!

 - Veszély?  - ismételtem kicsit reszketős hangon.

 - Igen, nos, kimondtad, hogy változtatni akarsz az életeden. Változtatni akarsz?

 - I-igen... vagyis, IGEN! Jöhet minden veszély.  - jelentettem ki a lehető leghatározottabban.

 -Örülök, hogy ezt mondtad. Gyere velem.  - egy nagy ládához mentünk.

Kicsit közelebb léptem a ládához. Szép faragások voltak benne és egy nagy kulcslyuk volt az elején. Alicia kinyitotta majd felemelte a tetejét. Egy ütemet kihagyott a szívem. Ezek fegyverek. Mit kezdjek én fegyverekkel? Rengeteg volt. Pisztolyok, puskák, tőrök, ostor.

 - Válassz csak. Kelleni fog. - mutatott a doboz tartalmára, én meg csak hülyén néztem rá.

 - Ez most komoly? Hogyan tudnék választani? Egyikhez sem értek.

 - Akkor a nyakláncod segít, és majd meg tanulod használni.

 - A nyaklánc? - azt hiszem megbolondultam, őrült egy álom.

 - Itt mindenkinek vagy egy bizonyos tárgya, amiben vagy egy ékkő. Abban van az úgymond "lelkük", szóval a lelked választ. - mutatott a mellkasomon lévő medálra.

 - Aha... - megfogtam a medálomat, lecsuktam a szemem és próbáltam koncentrálni. Koncentráltam a fegyverekre, a kezem magától mozdult. Végül megakadt valamin. Kivettem, majd kinyitottam a szememet. Nem értem, mindent úgy csináltam, ahogy, mondta. Még az a rémisztő energia is végigment a testemen, mégis ezt választottam?

 - Ez mi? - kérdeztem.

 - Ez nagyszerű! Te egy ősi kardot kaptál. Büszke lehetsz! - mosolygott.

 - De ez selejtes...mármint úgy néz ki.

 - Dehogy az! A készítője három fokozattal látta el, amit majd gyakorlással tudsz elő hívni. Az egyik fokozat ez, amit látsz.

 - És a többi?

 - Most jön ez a rész! - matató ujját a magasba emelte. - Gyere utánam. Bemegyünk az edző terembe. Ott bemutatom a többieket.

 - Többen is vagyunk? Hányan? - ez fontos mert, nem az a barátkozó típus vagyok. Nem azért mert nem akarok, hanem mert nem tudok.

 - Igazából, csak hárman rajtad kívül.

 - Csak ennyien? - megkönnyebbülés.

 - Ti vagytok a "kiválasztottak". Mi, akik elmegyünk értetek, nem teljesen tudjuk kiért is indulunk. Minket "keresőknek" hívnak. Mikor átmegyünk abba a világba mindig egy energiát követünk.

 - De ha te vagy itt az királynő, miért te jöttél értem? - sok-sok kérdésem lenne még.

 - Mert te különleges vagy.

 - Hogy érted?

 - Neked valahogy mások az energiáid...méghozzá pont azt a kardot választottad, ez nem lehet véletlen. - eléggé homályosan és akadozva beszélt.

 - Rendben. Ennek az egésznek lesznek következményei, ugye? - megálltam, éreztem, hogy nincs rendben és tessék.

 - Ami azt illeti, lehet következmény.  - na, tessék -  Ha ebbe belekezdesz, nem állhatsz meg. Lehet, áldozatai lesznek a küldetéseidnek. Lehet, hogy a családod is bajba kerül. De ha elég erős vagy megvédheted őket. Amint mondtam nem mi vagyunk az egyetlenek, akik felfigyeltek rád! Ezért most megkérdezem,: Bele vágsz, és nem hátrálsz meg?  - egyenesem a szemembe nézett, megdermedtem. A tekintetemet sem tudtam elvenni. De mér az elején döntöttem.

 - Már az elején megmondtam, hogy változtatni akarok.  - ez eléggé magabiztosnak hangzott, még egy erős pillantást is vetettem Aliciára.

 - Nagyszerű! - egy pillanat alatt megint a szokásos mosoly.

 - Ha nem vállalnám, mi történne? Csak, hogy tudjam.

Alicia egyszerűen hátat fordított és elindult...

 - Megkeresnének és kiiktatnának.  - eléggé fagyos választ kaptam.

 - Mégis kik?

 - A szervezet neve "Aka-oni" vagyis vörös démonok. Egy gonosz szervezet, akik hozzád hasonlókat vadásznak le. Sok esetben átállítják őket az ő oldalukra. Ha ellenszegülnek, megölik őket, és családjukat. Küldetéseid során biztos találkozol velük is.

 - De ha összes küldetést megcsinálom, mi történik?

 - Gond nélkül folyathatod az életedet. Családodnak semmi baja nem esik. Ebbe a világba is visszatérhetsz, de csak kétszer a küldetések után. Aztán soha. - mondta Alicia . Ez így nem is hangzott rosszul.

 - Rendben, menjünk. - újdonsült lelkesedésemmel kövezzem barátnőmet egy másik ajtóhoz.