7. rész

Mikor kinyitottam a szemem otthon találtam magam. Pár másodpercig csak feküdtem és az álmomon gondolkoztam. Minden olyan élethű volt, vajon tényleg igaz volt? Nyakig be voltam takarózva a meleg ellenére is, ezért lerúgtam magamról. Majd oldalra néztem és a mellettem lévő szekrényen volt a markolat és a ruha is. Kiugrottam az ágyamból és a fürdőbe rohantam. Tejesen levert a víz mikor láttam az arcomon lévő kis piros csíkot, a horzsolást. Már majdnem teljesen meggyógyult.

 - Ház igaz volt.. Mi a fene? - ökölbe szorított kézzel támaszkodtam a csapon, lehajtott fejjel. - El kezdődött.

Kis idő múlva visszamentem a szobámba és a kardom felé vetem az irányt, azzal a lendülettel be is raktam az ágyam alá, mert ott úgyse látja Haru. Beágyaztam, felöltöztem gyorsan, aztán mentem is reggelizni.

Csak akkor vettem észre, hogy a nyakláncom rajtam lóg, az is csak azért tűnt fel, mert elkezdet világítani. Gyorsan hozzá nyúltam a medálhoz, amiből egy hologram jelent meg. Kb. akkor a lehetett, mint a müzlis dobot. Conort ábrázolta. Ijedtségemben kicsit hátra is ugrottam, aztán lassan közeledtem hozzá.

- Áh. Jó reggelt! Ne lepődj meg, még sok másra is lehet használni a nyakláncod! - mosolygott kedvesen.

 - Jó reggelt...Szóval tényleg nem álom volt.

 - Hát nem... - fogta a fejét Conor. - Na, szóval, azért hívtalak, hogy segítsek egy kicsit. A kardod és a ruhád megérkezett?

 - Igen. De a ruha miért kell?

 - A küldetések számára lesznek ilyen ruhák, ez az egyik. Alicia varázspórt szórt rá, bár nem tudom teljesen mi az. Ennek a segítségével nem talál rád az Aka-oni sem. - magyarázta.

 - Értem..

 - Amíg ez az egész tart...mármint a küldetések...addig a lehetőleg feltűnésmentesnek kellene lenned az emberek világában. Menni fog? Tudom, hogy eléggé rossz így, de csak óvatosságból! - mintha kicsit zavarta volna, hogy ezt kell mondania nekem.

 - Ez menni fog. Óvatosság? Az Aka-oni miatt?

 - Igen, mert ha ott megtalálnak téged, akkor nem csak te, de a szeretteidnek is baja eshet. Ezért el tudod sorolni azokat, akik közel állnak hozzád? Barátok, családtagok?

 - Uhh.. a bátyám: Haru,és a nagymamám. Igazából nincsenek barátim... Szóval ennyi.  - utálom azt a témát.

 - Oké, bátyád és nagyid most hol vannak? - valami papírra irkált, miközben kérdezgetett, rám se nézet.

 - Egy pillanat!

Kifutottam a nappaliba majd lassan benyitottam Haru ajtaján, ott aludt. Valamiért kicsit megnyugodtam. Visszamentem a konyhába és leültem a hologram elé. Conor most eltűnt, és a hátteret figyeltem, sok ember rohangált hátul papírokkal a kezükbe, de a beszédüket nem lehetett hallani. Számítógépek és különféle tárgyak villogtak. Ekkor Conor jelent meg előttem.

 - Itt vagyok. A bátyám alszik a szobájába,a nagymamám régi barátjánál van, holnap fog hazajönni.  - mondtam máris.

 - Köszi, akkor utána nézünk, hogy minden rendben van-e most vele, ilyenkor mindenre figyelni kell.  - még mindig mosolygott, és a papírjait nézte.

 - Tudnod kell még valamit? Elégé fáradt vagyok. - mondtam könyökölve, tartva a fejemet.

 - Nos, igen, még meg kell szoknod, hogy úgymond, két világban "élsz", de majd ezt is mego.... - itt elcsuklott a hangja.

Oldalra fordult, akkor vette észre, hogy egyik fülében van egy fülhallagató, hozzá meg egy kicsi mikrofon. Ekkor megdermedt és visszanézett rám. Még azon a kicsi hologramon is láttam, hogy arca elkomorodik, majd aggodalommal telve lesz.






(mostantól csak hetente tudok hozni új részt, de majd igyekszem!:)  )

6. rész

Lassan bement én meg követtem. Egy hatalmas edző pálya volt bent. Három ember állt meg gyakorlásuk közben és kíváncsian indultak felénk. Két fiú és egy lány volt.

 - Mindenki figyeljen!  - mondta Alicia, amikor odaértek.

Először mindenki őt figyelte, majd rám néztek. A lány, nem nagyon figyelt rám, épphogy egy pillantást vetett, aztán máris visszafordult Aliciához. A két srác egy kicsit tovább nézett, de aztán ők is elfordultak és figyeltek.

 - Nos, srácok, sziasztok. - mosolygott az űrnőjük.  - Ő itt az új kiválasztott!  - mutatott rám.  - Mond el a fontosabb dolgokat.

 - Fontosabbakat? - súgtam oda neki.

 - A nevet, ki hozott ide, a fegyvered... - ez a választ kaptam.

Elvörösödtem mikor mindenki rám nézett. A lányból, semmi érzelmi reakciót nem váltottam ki, viszont a fiuk kedvesnek tűntek, mosolyogtak.

 - Sz-sziasztok.. A nevem Nako. Öm.. Alicia hozott ide, a fegyverem meg...ez. - elővettem a markolatot és a többiek arcát néztem. Eléggé meglepetnek tűntek.

 - Ezt nem hiszem el!! Én akartam azt a fegyvert! Méghozzá az úrnő hozta el! ÁÁh.. - visított fel a lány.

Fodros citromsárga szoknya volt rajta, pánt nélküli lila fölsővel. Szép szőke haja volt különleges narancsos szemekkel.

 - Hagyd már a nyafogást Celina! Amúgy hali. Ginta Reo vagyok. A csaj Kiro Celina. Ő 15 én meg 17 vagyok.  - vigyorgott rám az egyik srác. Oldalt rövidebbre felnyírt haja volt. Rossz fiú beütése sugárzott. Szürke ujjatlan és hosszú világoskék farmer volt rajta.

 - Szia, Conor vagyok. Engem is Alicia hozott. Vagyis..  hát kb. - mosolygott kevesen a másik. Szőkés barna haja összevissza állt, gondolom az edzéstől. Mégis aranyos volt és jól nézet ki. Piros és szürke kapucnis pulcsi volt rajta, félig lehúzva, mert kimelegedett. Hosszú sötétkék farmerja nagyon jól állt hozzá. Szeme szinte aranybarna színű.

 - Nos, igen, Conornak eléggé bonyolult volt az ide jutása. Hat éves korában jelent meg az energiája, nagyon erősen. A másik szervezet is felfigyelt rá. Épphogy meg mentettük, de a családját már nem tudtuk... - nézett Alicia Conorra.  - Miután Conor átlépett ebbe a világba, szinte mindent elfelejtett. Az nevét is, csak a Conor maradt meg benne és néhány emlékkép....

 - Igen, igen.. A tanács vett gondozásba, megkaptam a Yume Comor nevet, ami "álmot" jelent..stb., stb..  - nézett körbe kicsi zavarba Conor.  Biztos rossz lehetett neki erről beszélni, de nem tűnt szomorúnak.

 - De, hogy lehet, hogy téged is Alicia hozott, ha egyidős velem? Ez lehetetlen!

 - Még ne mondtam, hogy miért én vagyok itt a királynő. Már elmúltam 100 éves is. Ez is egy varázslat, ami miatt így nézek ki.

 - Wáo.... - elállt a szavam.

 - Hé, kis csaj, megtanítalak, hogyan bánj a kardoddal!  - Kiáltotta Reo, gyanúsan nagy vigyorral az arcán.

 - Rendben. - kicsit zavarban, de elindultam felé.

 - Várj! Ne menj oda, majd én segítek! - Conor ragadta meg a kezem, egyre nagyobb meglepődéssel néztem magam elé, ez tényleg egy álom lehet csak.

Bár Conor eléggé dühösen nézett Reora. Mintha bármelyik percben elvágnák egymás torkát. Farkas szemet néztek egymással.

 - Jaaj már fiuk! Inkább edzünk. - törte meg a csendet Celina hangja.

Mikor megfordultam nem volt ott, de akkor hol? Egyenesen fentről jött a hang. Pont felettem ült, egy nagy gerendán! Ezt hogy?

 - Öm...Conor, akkor rád bízom Nakot. - Alicia kiment az ajtón. Amint az teljesen bezárult egy hatalmas robbanás hangzott el.

Máris földbe gyökerezett a lábam. Reo,.. Reo lő ránk, de Conor máris egy másik kardot tartott a kezében, azzal hárította. A két fiú máris egymásnak esett, én meg mozdulni se bírtam a sokktól. Szóval Conor is kardot kapott, mint én, Reo meg kész pisztolyt. Mondjuk ez tényleg illett a személyiségükhöz. Reo a tomboló típus, aki bármikor robbanhat, Conor meg inkább nyugodtabbnak mégis erősnek látszott. De Celina fegyvere nem tudom, mi lehet.

 - Hé. Nako, A helyedben elmennék onnan, mielőtt a fiuk elpusztítanak! - olyan gúnyosan mondta, ahogy csak lehet. Pont ekkor egy felrepülő szilánk vágta meg az arcomat. Máris odakaptam és éreztem, ahogy kicsit kicsordul a vérem. Észbe kaptam. Fejemhez emeltem a kezemet és már néztem merre is mehetnék.

 - Állj!! - kiáltotta el magát Conor.

Felül fogta a kezét, Reo meglőtte. De ellenfele sem maradt sebek nélkül. A combján jókora vágást láttam és talán keze is egy kicsit megkarcolódott, valószínűleg Conor ott is próbálta megvágni. Lassan elkezdett felém sétálni, fejét lefelé lógatva tartotta. Mikor odaért hozzám felemelte mindkét kezét, bár eléggé fájdalmasnak tűnt. Két vállamra tette kezeit majd felnézett a szemembe. Fájdalmas mosolyt erőltetett az arcára, mikor a szemembe nézett. Aztán tekintete az arcomon lévő vágásra nézett és elkomorodott.

 - Nem hagyom, hogy miattam vagy miattad, vagy BÁRKI miatt baja essen, hisz még csak most jött!  - kiáltotta Reonak.

Ledermedtem mikor Conor megint rám nézett. Biztos látta rajtam a meglepőjöttséget, mert szeme kicsit összehúzódott és elengedte a vállam. Lassan a másik fiú is odaért hozzám nagy mosollyal az arcán.

 - Bocsi. Elragadtattam magam.

 - Hmm... Kicsit, persze.  - bólogattam még midig kicsi sokk alatt. - Semmi gond.

Végül még egy kis mosolyt is sikerült belecsempésznem. De, nem lennék jó színésznő.

 - Holnap megmutatom, hogyan kell használni a kardodat.  - nézett az órára Conor, majd egy kicsit hátrébb lépett.

 - Már megy is? - kérdezte Celina.

 - Ilyen hamar? Kár. - vakarta a tarkóját Reo.

 - Hogy mi van?  - értetlenkedtem.

 - Csak álmodban vagy ebben a világban, legalábbis még.  - mondta Conor.

Még mindig nem értettem annyira, de nem volt időm kérdezgetni, mert mind elkezdett homályosodni, először a szoba, majd a többiek is.

~~~

5. rész

~Álom

Egy idegen szobában keltem fel. Rózsaszín laza pulcsi és zöld póló volt rajtam, rövid farmernadrág és egy fekete harisnya. Nyakamban a nyaklánc lógott. Egy kisfiút láttam meg az ajtóban, ahogy háttal áll, majd lassan megfordult, amikor meghallotta, hogy elindultam felé. Nagy fekete szemeivel nézett rám, kicsit rémisztő üres tekintete volt.

 - Kérem, jöjjön velem.  - a kezét nyújtotta.

 - Hova megyünk? - egy hosszú folyosón sétáltunk végig.

 - Ezt parancsolta az Úrnő. - sok válasz, kösz.

A nyakláncom megint elkezdett világítani, bár most nem olyan erősen mint a tetőn.

 - Te tudod, miért világít?

 - Az úrnő jelenlétét érzi, majd elmúlik. - a fiún komornyik ruha volt, kicsi piros nyakkendővel. Szőke haja oldalra volt fésülve. Túlságosan tökéletes volt, mint egy bábu.

A nyaklánc abba hagyta a világítást, amikor egy nagy ajtóhoz értünk. A fiú kinyitotta, de muszáj volt hunyorognom, annyira fényes volt a terem. Pár másodperc múlva már mindent jól láttam. Egyszerűen fantasztikusan nézett ki! Mindenhol nagy festmények voltak. A terem nagyon magas volt, az ablakok meg egészen a plafonig értek. Három csillár lógott le, és mint a gyémántok úgy csillogtak. A terem túloldalán ült Ő, az úrnő. Nem hittem a szememnek. Ez lehetetlen! Megszólalni nem tudtam.

 - Alicia! Mi ez az egész? Te vagy az úrnő? Te hoztál ide?  - kapkodtam a levegőt.

De ahogyan Alicia azon a trónon ült, olyan tökéletesnek tűnt. Az a ruha, a fejdísz és mosoly...egy uralkodóhoz méltó.

 - Rég láttalak, Nako. Mindent elmagyarázok. Először is a fiú neve "Hito", vagyis "ember". - kezdte - Sok minden furcsaságot fogsz még tapasztalni ebben a világban.

 - Rendben, de miért vagyok itt, ez csak egy álom,..ugye?

 - Álomnak álom, de ez nem az a szokásos. Szóval, azért kerestelek meg az emberek világában, mert benned éreztük azt az energiát, ami különlegessé tesz. És most kérlek, ne akadj ki azon, amit mondani fogok. - mintha most komolyabban nézne. De máris visszatért a szokásos tekintete.

 - Hogy mi? Kiakadni?

 - Igen...Azért hoztunk ide, mert az emberi életed veszélyben van. Nem csak mi figyeltünk fel rád. De ezen tudunk változtatni. Mármint, akkor, ha vállalod a feladatokat is. - ezt képes volt tökéletes tündéri és nyugodt mosollyal végig mondani. És még hogy, nem akadjak ki!

 - Veszély?  - ismételtem kicsit reszketős hangon.

 - Igen, nos, kimondtad, hogy változtatni akarsz az életeden. Változtatni akarsz?

 - I-igen... vagyis, IGEN! Jöhet minden veszély.  - jelentettem ki a lehető leghatározottabban.

 -Örülök, hogy ezt mondtad. Gyere velem.  - egy nagy ládához mentünk.

Kicsit közelebb léptem a ládához. Szép faragások voltak benne és egy nagy kulcslyuk volt az elején. Alicia kinyitotta majd felemelte a tetejét. Egy ütemet kihagyott a szívem. Ezek fegyverek. Mit kezdjek én fegyverekkel? Rengeteg volt. Pisztolyok, puskák, tőrök, ostor.

 - Válassz csak. Kelleni fog. - mutatott a doboz tartalmára, én meg csak hülyén néztem rá.

 - Ez most komoly? Hogyan tudnék választani? Egyikhez sem értek.

 - Akkor a nyakláncod segít, és majd meg tanulod használni.

 - A nyaklánc? - azt hiszem megbolondultam, őrült egy álom.

 - Itt mindenkinek vagy egy bizonyos tárgya, amiben vagy egy ékkő. Abban van az úgymond "lelkük", szóval a lelked választ. - mutatott a mellkasomon lévő medálra.

 - Aha... - megfogtam a medálomat, lecsuktam a szemem és próbáltam koncentrálni. Koncentráltam a fegyverekre, a kezem magától mozdult. Végül megakadt valamin. Kivettem, majd kinyitottam a szememet. Nem értem, mindent úgy csináltam, ahogy, mondta. Még az a rémisztő energia is végigment a testemen, mégis ezt választottam?

 - Ez mi? - kérdeztem.

 - Ez nagyszerű! Te egy ősi kardot kaptál. Büszke lehetsz! - mosolygott.

 - De ez selejtes...mármint úgy néz ki.

 - Dehogy az! A készítője három fokozattal látta el, amit majd gyakorlással tudsz elő hívni. Az egyik fokozat ez, amit látsz.

 - És a többi?

 - Most jön ez a rész! - matató ujját a magasba emelte. - Gyere utánam. Bemegyünk az edző terembe. Ott bemutatom a többieket.

 - Többen is vagyunk? Hányan? - ez fontos mert, nem az a barátkozó típus vagyok. Nem azért mert nem akarok, hanem mert nem tudok.

 - Igazából, csak hárman rajtad kívül.

 - Csak ennyien? - megkönnyebbülés.

 - Ti vagytok a "kiválasztottak". Mi, akik elmegyünk értetek, nem teljesen tudjuk kiért is indulunk. Minket "keresőknek" hívnak. Mikor átmegyünk abba a világba mindig egy energiát követünk.

 - De ha te vagy itt az királynő, miért te jöttél értem? - sok-sok kérdésem lenne még.

 - Mert te különleges vagy.

 - Hogy érted?

 - Neked valahogy mások az energiáid...méghozzá pont azt a kardot választottad, ez nem lehet véletlen. - eléggé homályosan és akadozva beszélt.

 - Rendben. Ennek az egésznek lesznek következményei, ugye? - megálltam, éreztem, hogy nincs rendben és tessék.

 - Ami azt illeti, lehet következmény.  - na, tessék -  Ha ebbe belekezdesz, nem állhatsz meg. Lehet, áldozatai lesznek a küldetéseidnek. Lehet, hogy a családod is bajba kerül. De ha elég erős vagy megvédheted őket. Amint mondtam nem mi vagyunk az egyetlenek, akik felfigyeltek rád! Ezért most megkérdezem,: Bele vágsz, és nem hátrálsz meg?  - egyenesem a szemembe nézett, megdermedtem. A tekintetemet sem tudtam elvenni. De mér az elején döntöttem.

 - Már az elején megmondtam, hogy változtatni akarok.  - ez eléggé magabiztosnak hangzott, még egy erős pillantást is vetettem Aliciára.

 - Nagyszerű! - egy pillanat alatt megint a szokásos mosoly.

 - Ha nem vállalnám, mi történne? Csak, hogy tudjam.

Alicia egyszerűen hátat fordított és elindult...

 - Megkeresnének és kiiktatnának.  - eléggé fagyos választ kaptam.

 - Mégis kik?

 - A szervezet neve "Aka-oni" vagyis vörös démonok. Egy gonosz szervezet, akik hozzád hasonlókat vadásznak le. Sok esetben átállítják őket az ő oldalukra. Ha ellenszegülnek, megölik őket, és családjukat. Küldetéseid során biztos találkozol velük is.

 - De ha összes küldetést megcsinálom, mi történik?

 - Gond nélkül folyathatod az életedet. Családodnak semmi baja nem esik. Ebbe a világba is visszatérhetsz, de csak kétszer a küldetések után. Aztán soha. - mondta Alicia . Ez így nem is hangzott rosszul.

 - Rendben, menjünk. - újdonsült lelkesedésemmel kövezzem barátnőmet egy másik ajtóhoz.

4. rész

Másnap mindent kiszedtem a bátyámból, ki ő, mióta ismerik egymást. Csak a szokásos. Szóval két hete randiztak és nemrég költöztek ide.

 - Aha...értem. De miért nem mondtad hamarabb?

 - Bocsi, bocsi. De most mennem kell. Randim van. - egy olyan, "de menő vagyok" kacsintással már ki is ment az ajtón. Rövid és tömör beszélgetés volt.

Tömören összefoglalva: Harunak barátnője van, nekem meg, még csak a telefont se veszik fel...szuper.

Inkább elmegyek sétálni és kiürítem a fejem. Egészen a belvárosig elsétáltam, onnan rákanyarodtam a sétáló utcára. Egészen a kis parkhoz, ahova régen mindig vitt minket a mama játszótérre, később, amikor már nem tudott kísérni minket, Haru hozott.

Hazafelé menet, megálltam a könyves bolt előtt és a kirakatot nézem, hátha látok valami jót. Ekkor elsétált mögülem néhány kb. velem egyidős srác. Arról beszéltek, hogy egyiknek az apja szerzett engedélyt tűzijátékozásra és, hogy ezért ma este fellövik. Amikor már elmentek mögülem fél szemmel utánuk néztem, ismertem az a fiút, tudom merre laknak, sokat láttam arra hazamenni. Megvan ma esti programom. Még jó, hogy nincsenek olyan nagyon magas házak a városunkban, így könnyebben láthatom majd a tűzijátékot.

Haza érve beszélgettem kicsit nagyival. Egy ideje nem volt itthon, mert az orvosa egy kis "kiruccanást" ajánlott neki. Hegyi levegő, vagy gyógyfürdő... Ezért ment el másfél hétre. Előző nap ért haza, de akkor nem tudtunk beszélni, mert fáradt volt. Mindent elmesélt. Részletesen. Kicsit unalmas volt, de hát ennyit igazán megérdemel. Másnap kora reggel úgyis megy el régi barátnőjéhez még pár napra.

Miután annyit beszéltünk, hogy kimerült és elment aludni, megnéztem, hogy hívott-e valaki. Sajnos barátnőm (azt hiszem) nem hívott.

Kezdem feladni.

Este Haru bejelentette, hogy elmegy a haverjaival valahova és csak holnap reggel jön haza. Én meg ki kucorogtam a tetőn lévő kis kiülőre. Ezt még kiskorunkban építettünk, de az óta kicsit felújítottam és stabilabbá tettem. Tökéletes rálátás a tűzijátékra. Az égbolt gyönyörű volt. Nem is emlékszem mikor láttam utoljára ilyennek. A nyakamban logó nyaklánc, medálját szorongattam, amit Aliciától kaptam még búcsúzáskor. Valamiért úgy éreztem, hogy fel KELL vennem. Amikor már kezdtem úgy érezni nem is lesz semmi tűzijáték, egyszer csak egy nagy robbanást hallottam és láttam, ahogy a nagy csillámos polip csápjai nyúlnak le. Nagyon szép volt. Bár csak tíz perces lehetett a nagy mutatvány jó volt látni. Beleszámítva azt is, hogy utána még kb.. fél órát nézegettem a csillagokat. Már majdnem éjfél volt. Gondoltam megvárom a bűvös időt, hogy kívánhassak. Régen sokat kívántam, de sosem teljesült. Mégsem tudom abba hagyni, hogy meg ne próbáljam. Órámat beállítottam visszaszámolásra és már ment is. 10...9...8...7...6...5...4...3...2...1....0! Kívánni valamit. Csak egy jutott eszembe, amit már az elejétől kezdve kellet volna kívánnom.

 - Teljesen változzon meg az életem!  - kimondtam, nem hiszem el. Mindig ezt akartam, de nem mondtam ki.

A medál, elkezdett világítani, egyre fényesebben. Levert a víz és mozdulni nem bírtam. Megfogtam a medálomat és hunyorogva néztem.

 - Mi,..történt? - amire ezt kimondtam a fény elgyengült. Végül egy nagyon érdekes és ijesztő érzés futott végig a hátamon.

Pár percig még lefagyva ültem ott. De mikor már felfogtam a dolgot visszamásztam a házba. Elmentem fürdeni aztán máris be az ágyba. Már kellett az alvás, lehet, hogy csak a fáradtságtól képzeltem az egészet. A nyakláncot fellógattam az éjjeli lámpámra, ami kicsivel a fejem fölött volt, amikor ültem, de amikor feküdtem pont jól láttam, ahogy a medál előttem hintázik. A szemeim elnehezedtek, végül elaludtam.

3. rész

Végre elballagtunk, és Aliciának sikerült rávennie apukáját, hogy maradhasson még pár hetet. Ezért minden időnket kihasználtunk! Elmentünk a strandra is, ahol találkoztunk más osztályból a "barátainkkal" legalábbis Alicia barátai voltak. Időről időre velem is egyre többet beszéltek, ami nagyon jó érzés volt.

Aztán eljött az utolsó napunk együtt. Megtudtam, hogy ahova költöznek, nagyon messze van tőlünk, szóval nem biztos, hogy valami sokszor találkozunk majd. Ez a nap nagyon gyorsan ment el. Este hatkor kellet elbúcsúznunk. De arra nem számítottam, hogy Alicia ad nekem egy nyakláncot. Annyira meghatódtam, hogy elsírtam magam. Én viszont elnézést kértem, hogy nem adok semmit. Nem törődött vele, de nagyon komoly arcot vágott.

 - Nagyon figyelj Nako! Mindig legyen rajtad, oké? Ne ijedj meg senkitől, csak állj ki magadért! Védd, meg akit szeretsz!

Amikor ezeket mondta fura érzés fogott el.

 - Ezt, hogy érted? Mintha, egy filmből vetted volna.

 - Majd rájössz. - kuncogott, de miért?!

 - Kislányom! Gyere, indulunk! - apja kiabált.

 - Rendben, megyek!

Már meg is fordult és elindult a kocsi felé. Nem tudtam mit tenni, ledermedtem.

 - Nem ez az utolsó, hogy látsz...

 - Tudom,... Hiszen majd eljössz látogatni, nem? - értetlenkedtem.

 - Nem úgy értem. Na, szia! - mosolygott már a kocsiban ülve.

 - Szia...

Aliciáék már el is indultak, ahogy elment a kocsi, nagy hiányérzetem lett. Hogy értette, azokat? Miért nem mond többet?

Igaz hogy minden nap felhívom, és ő is engem. De nagyon idegesítő, hogy nem ad választ a kérésemre!

 - Nako! Majd eljön az ideje, amikor megtudod. - mindig ezt mondta.

 - De mikor, és hogyan?

 - Nem sokára....

Elment a vonal? Na, ne. Ez is csak az én "szerencsém" lehet. Bátyót láttam belépni az ajtón, le is támadtam, amíg lehet.

 - Hé Haru! Neked miért megy olyan könnyen a barátkozás?

Arcán nem vettem észre meglepődés jelét.

 - Hagyom magam spontán sodródni az árral, de közben önmagamat is adom! Nem olyan nehéz. Neked is menni fog.

Váááoo, nem jellemző rá, hogy máris válaszol. Tuti történt valami, de akkor nem mondja el? Következő percben már be is ment a szobába.

Minden nap megpróbáltam felhívni Aliciát, de nincsen válasz. Kezdek aggódni. Már elég sok idő eltelt...

Utolsó beszélgetésünk óta már majdnem két hét telt el és még mindig nem tudtam tisztázni a kérdéseimet. Egyre jobban elszomorodtam.

Pont otthon ültem, amikor hallottam, hogy nyikorog az ajtó, megjött Haru. Felpattantam a kanapéból, hogy oda menjek hozzá, de azzal a lendülettel vissza is estem. Haru, a bátyám, egy lánnyal jött haza. Persze, oké már máskor is volt barátnője, de ez más volt. A kezét fogta, úgy viselkedett, mint egy úriember, és amikor kérdően ránéztem elpirult. Ez gyanús.

 - Nako, Ő a barátnőm...Nelli. - Haru úgy vigyorgott, mintha ő lenne a boldogság megtestesítője.

 - Szia. Haru már sokat mesélt rólad. - Nellinek csillogó barna szemei voltak és tündéri mosolya.

 - Szia...,igen? Izé.. kérsz valamit inni? - álltam fel kicsit zavarodottan, a mosolyom is biztos fura volt.

 - Nem, köszi.

 - Mi most bemegyünk a szobámba, szólj, ha van valami... - mondta Haru, teljesen el van varázsolva.

2. rész

Attól a naptól kezdve volt végre barátom. Minden időnket együtt töltöttünk. Semmi baj nem volt. Már másfél hónap el is telt amióta Alicia a suliba jött, azóta nem volt olyan nap, amikor rossz volt a kedvem. Ami persze nem nagyon tetszett Hebinek és a barátnőinek. De még mindig meg voltak sértődve Alicia kijelentésén az első nap, ezért inkább annyiba hagyták. Mivel gyorsan ment az idő azt vettük észre, hogy nemsokára év vége és nyári szünet. Egy három napos szünet jött, amit persze ki is használtunk, ezért elmentünk sétálni és fagyizni a közeli parkba.

Mikor suliba mentünk, viszont rettenetes érzés fogott el. Tudtam, hogy baj lesz! Alicia rosszkedvű volt, ami nem megszokott.

 - Mi történt! - rohantam hozzá amint megláttam.

 - Ömm...áthelyeztek apámhoz...

 - Igen... Múlthéten, tudom.

 - De ezért nemsokára költözünk. Az év végét sem várja meg. Pénteken ír ki.

Gyomrom görcsbe rándult. Ezt egyszerűen nem akartam hallani! Hogy megint egyedül legyek?! Nem bírnám ki...

Irtó gyorsan elment a hét és már péntek volt. A kis álmom vége. Persze ez meglátszott rajtam, és díváinknak ez tetszett is. Megragadták az alkalmat, hogy még jobban a földbe tiporjanak. Hát persze...

 - Na, elmegy a kis barátnőd? - kezdte Hebi.

 - Igeen? Elmegy? - ismételte Kage nyávogós hangján.

 - Bocsi,... Ehhez most nincs kedvem, hagyatok békén. - nagy hibát kövezzem el, már éreztem, hogy ez nem volt jó ötlet!

 - Hogy merted, te senki? Hogy mersz nekem ilyet mondani?? - na, bumm, Damu felkapta a vizet, vele együtt a kezét is sajnos, ami az arcomon landolt.

Arcomhoz kaptam, lüktetett a fájdalomtól, ahol megütött a törpe. De nem estem el, még volt bennem annyi lelki erő, hogy el se sírjam magam. Bár léggé bekönnyeztem, amit azzal hárítottam, hogy lehajtottam a fejem és sokat pislogtam.

Menjünk! - hangzott a parancs Hebitől. Láttam a lábaikat, ahogy elsétálnak, én meg nem bírtam tovább, elkezdet folyni a könnyem.

Pont tanítás után volt, szóval máris mehettem haza. Hála égnek!

Otthon kicsaptam magam előtt az ajtót. Dühösen és szomorúan levágtam magam a kanapéra és utána vettem észre, hogy Haru tágra nyílt szemekkel néz engem. Kicsit megugrottam, mert megijedtem. Aztán elmosolyodott.

 - Mi történt már megint?

 - Csak a lányok. Semmi érdekel. - válaszoltam összekulcsolt kézzel.

 - Már csak pár nap a suli, bírd ki valahogy!  - aranyos volt a bátyámtól, hogy próbált biztatni, de sajnos semmi eredmény.

 - Oké...

1. rész

Az is egy átlagos nap volt, minden gyerek a suli kapuján sietett be a barátihoz. Leszámítva engem. Én még mindig a kapunál álltam és vártam a csengőt, hogy végre elkezdődjön az a néhány óra a rémálomban. Mire megszólalt rengetek idő telt el, sajnos.

Első óra: ofő. Borzasztó, utálom, ilyenkor együtt van az osztály.. és mivel nincs sok barátom..na, jó egy se: mindig egyedül vagyok. Mikor a tanár belépett a terembe mindenki csöndbe lett. De most egy új lányt is hozott magával.

 - Osztály. Ő az új társatok. - mondta a meg szokott szigorral, aztán leült.

 - Sziasztok! Alicia a nevem. - mondta széles vigyorral az arcán. Kicsit fura.

Az egyedüli hely mellettem volt, szóval oda ült. Barátságosan felém fordult halkan köszönt és már nézte is a táblát. Nagy erőt vettem magamon hogy hozzászóljak és akkor végre sikerült.

 - Szia…Tomoshika Nako vagyok... - na, jó, ez nagyon gáz volt.

 - Szia. Majd körbe vezetnél? - válaszolta.

 - Aha persze! - sokkal jobb kedvel fordultam vissza a tanárhoz.

Óra végén odajött hozzám Alicia és kiindultunk a teremből. Szemem sarkából már láttam, hogy jön a baj: a suli dívái. Három lány volt. Mindegyik kiállhatatlan.

 - Hé, új lány! - már kezdték is. - Ugye nem akarsz pont vele barátkozni? Majd mi leszünk a barátaid.

El sem hiszem, hogy tényleg kimondták! Na, jó ez már megszokott, de akkor is!

Éreztem, hogy lassan elszáll minden erőm, mikor ránéztem Aliciára.

 - Ami azt illeti.. Ti nem vagytok túl szimpatikusak. Inkább Nakoval megyek.

Ezután síri csönd lett. Komolyan ezt mondta? Ez bolond?! Vártam az ítéletet, amit a lányok hoznak erre az incidensre.. de semmi. Felhízott orral és vörösen izzó fejjel mentek el. Magamban nagyot röhögtem, de ezt hangosan nem mertem megtenni.

Kicsit félre vonultunk, végül kis idő után körbevezettem egész iskolában újdonsült barátomat. Leültünk egy padra és beszélgettünk. Amikor pár perces csönd lett közbe kellet szólnom.

 - Köszönöm! Még senki nem állt ki mellettem... - fakadt ki belőlem. De még ez is hülyén hangzott. Bár lehet, hogy csak nekem.

 - Semmiség! De miért?

 - Unalmas történet... Biztos tudni akarod? - kicsit összébb húztam magam. Érdekes érzés volt, hogy valakit érdekel.

 - Persze! Na, meséld el, légy szí.  - kezét összecsukta, mintha könyörögne, elég vicces látvány volt. El is nevettem magam.

 - Oké, oké, csak hagyd abba! - mondtam végül mosolyogva. De hamar eltűnt az is, mert visszagondoltam a történtekre.  - Ötödikben kezdődött, amikor ide kerültem. Már rossz volt azt elejétől fogva. Olyanokkal barátkoztam, akik egyszerűen nem voltak szimpatikusak a "menő" lányoknak. Mármint azt előző háromnak. A "vezérük" Hebi, az eddigi barátaimat vagy elcsábította, vagy elüldözte. A mellette lévő lány Kage. Mindenhova árnyékként követi, mintha nem lenne önálló gondolta csak helyeselni tud. A kicsi nagyszájú Damu, őt sokan nem kedvelik, de nem merik elmondani. Főleg ők a nehéz esetek. Röviden, ötödik óta csak piszkának és nem hagynak békén. Néha csatlakozom a többi osztályhoz, beszélgetni meg hasonlók...de ennyi. Hamar tovább megyek, mindig olyan érzésem van, mintha nem ide tartoznék. Nem itt a helyem. Előre is sajnálom.. ha tovább barátkozol velem, akkor veled is ez fog történni.

Láttam Alicia tekintetén, hogy erősen elgondolkozik, de egy kis ledöbbenés is volt a szemében. Mintha még nem fogta volna fel. Mondjuk ez nem meglepő a kis történetemet elnézve.

 - Ettől nem félek... - eszmélt fel a bambulásból. - Már csak egy félév van a suliból, még annyi se....utána meg elköltözünk. Ami engem illet... eddig semmi érdekes nem volt az életemben..mindig költözünk, de már unalmas. - nem valami meggyőzően mondta ezt. Még csak a szemembe se nézett, kicsit a félelem jutott eszembe.  - És te? Van tesód? Szüleid mit csinálnak?

Utolsó mondatokat már élet kedvel mondta, szerencsére.

 - Bátyámmal és nagyimmal lakok. Szüleim még kicsi korunkban hagytak nála. Együtt akartak lenni, ezért mentek el. Nem is emlékszem rájuk.

Jó nap volt. Más, mint amilyen többi szokott. Egész nap egymásnak meséltünk és nagyokat nevettünk a dívákon. Végre boldog voltam.

     Mivel, csak most kezdtem, nem tanultam még meg teljesen használni  a blogot, de mindent beleadok  ! ^^

Remélem élvezitek, majd a történetemet! :))