3. rész

Végre elballagtunk, és Aliciának sikerült rávennie apukáját, hogy maradhasson még pár hetet. Ezért minden időnket kihasználtunk! Elmentünk a strandra is, ahol találkoztunk más osztályból a "barátainkkal" legalábbis Alicia barátai voltak. Időről időre velem is egyre többet beszéltek, ami nagyon jó érzés volt.

Aztán eljött az utolsó napunk együtt. Megtudtam, hogy ahova költöznek, nagyon messze van tőlünk, szóval nem biztos, hogy valami sokszor találkozunk majd. Ez a nap nagyon gyorsan ment el. Este hatkor kellet elbúcsúznunk. De arra nem számítottam, hogy Alicia ad nekem egy nyakláncot. Annyira meghatódtam, hogy elsírtam magam. Én viszont elnézést kértem, hogy nem adok semmit. Nem törődött vele, de nagyon komoly arcot vágott.

 - Nagyon figyelj Nako! Mindig legyen rajtad, oké? Ne ijedj meg senkitől, csak állj ki magadért! Védd, meg akit szeretsz!

Amikor ezeket mondta fura érzés fogott el.

 - Ezt, hogy érted? Mintha, egy filmből vetted volna.

 - Majd rájössz. - kuncogott, de miért?!

 - Kislányom! Gyere, indulunk! - apja kiabált.

 - Rendben, megyek!

Már meg is fordult és elindult a kocsi felé. Nem tudtam mit tenni, ledermedtem.

 - Nem ez az utolsó, hogy látsz...

 - Tudom,... Hiszen majd eljössz látogatni, nem? - értetlenkedtem.

 - Nem úgy értem. Na, szia! - mosolygott már a kocsiban ülve.

 - Szia...

Aliciáék már el is indultak, ahogy elment a kocsi, nagy hiányérzetem lett. Hogy értette, azokat? Miért nem mond többet?

Igaz hogy minden nap felhívom, és ő is engem. De nagyon idegesítő, hogy nem ad választ a kérésemre!

 - Nako! Majd eljön az ideje, amikor megtudod. - mindig ezt mondta.

 - De mikor, és hogyan?

 - Nem sokára....

Elment a vonal? Na, ne. Ez is csak az én "szerencsém" lehet. Bátyót láttam belépni az ajtón, le is támadtam, amíg lehet.

 - Hé Haru! Neked miért megy olyan könnyen a barátkozás?

Arcán nem vettem észre meglepődés jelét.

 - Hagyom magam spontán sodródni az árral, de közben önmagamat is adom! Nem olyan nehéz. Neked is menni fog.

Váááoo, nem jellemző rá, hogy máris válaszol. Tuti történt valami, de akkor nem mondja el? Következő percben már be is ment a szobába.

Minden nap megpróbáltam felhívni Aliciát, de nincsen válasz. Kezdek aggódni. Már elég sok idő eltelt...

Utolsó beszélgetésünk óta már majdnem két hét telt el és még mindig nem tudtam tisztázni a kérdéseimet. Egyre jobban elszomorodtam.

Pont otthon ültem, amikor hallottam, hogy nyikorog az ajtó, megjött Haru. Felpattantam a kanapéból, hogy oda menjek hozzá, de azzal a lendülettel vissza is estem. Haru, a bátyám, egy lánnyal jött haza. Persze, oké már máskor is volt barátnője, de ez más volt. A kezét fogta, úgy viselkedett, mint egy úriember, és amikor kérdően ránéztem elpirult. Ez gyanús.

 - Nako, Ő a barátnőm...Nelli. - Haru úgy vigyorgott, mintha ő lenne a boldogság megtestesítője.

 - Szia. Haru már sokat mesélt rólad. - Nellinek csillogó barna szemei voltak és tündéri mosolya.

 - Szia...,igen? Izé.. kérsz valamit inni? - álltam fel kicsit zavarodottan, a mosolyom is biztos fura volt.

 - Nem, köszi.

 - Mi most bemegyünk a szobámba, szólj, ha van valami... - mondta Haru, teljesen el van varázsolva.