8. rész

Hat perccel később már Haru robogóján ülve száguldottam a nagyiék irányába. Szemem könnyezett a széltől, kezem remegett. Ijedten gondoltam vissza mit mondott Conor, és hirtelen mit is gondolok a fejemben, mit fogok tenni.

 - Mi az, mi történt? - kérdeztem.

 - Nako.. A nagymamád energiája...

 - Mi van vele?!

 - Eltűnt. A felderítő egység már elindult a helyszínre. - válaszolta.

 - Aka-oni energiáját érzékelték. - egy kiáltás hallottam a háttérből, amitől megfagyott bennem a vér.

Abban a pillanatban felugrottam és berohantam a szobámba. Az "egyenruhám" megfogtam és felhúztam magamra, majd a markolat után nyúltam. Kerestem egy övet, majd hozzáerősítettem a fegyverem és az oldalamhoz kötöttem, hogy utána könnyedén le tudjam venni. Egy pillanatra megtorpantam. De biztos vagyok benne, hogy mit kell tennem. Kiléptem szobából, ahol már Conor láthatott és a ledöbbenés mutatkozott az arcán.

 - Conor! Oda megyek! Ha igaz, amit a kardomról mondtatok, akkor tudom használni!  - mondtam, erős hangon majd a nyaklánc felé nyúltam.

 - Ne...! - megragadtam a nyakláncot, amitől máris megszakadt a kapcsolat.

Amilyen gyorsan csak tudtam belebújtam az egyik cipőmbe, majd kirohantam a garázsba. Először a bicómra akartam felülni, de megláttam Haru robogóját. Bicóval túl lassú lenne. Robogóval is legalább 15 perc. Ezért átugrottam arra, és elindultam. A bátyám feledékeny, azt hiszi, nem tudom, hol van a kulcs?

Végig száguldottam az utcákon, ezért kicsit kevesebb, mint 15 perc alatt oda is értem. A motort, kicsit előbb leraktam, nehogy meghalljanak, aztán a lehető leghalkabban egyik ablakhoz osontam. Három férfit láttam a nappali közepén. Furcsa vörös, fekete, maszkot és ruhát hordanak. Csak a szemük látszott, de azok is vörösen izzottak. Engem elméletileg nem tudnak észrevenni a ruha miatt. Halkan beosontam az ajtón, ismertem a házat, ezért könnyebb dolgom volt. Egyik kis beugróba tökéletesen el tudtam bújni, az ajtótól kicsit odébb, ahol tökéletesen rájuk láttam.

 - Siessünk, lehet, hogy már felfigyeltek ránk!  - szólalt meg az egyik mély hangon.

 - Igenis! - válaszolták egyszerre.

Kicsit jobban megnéztem, maszkja és a ruhája kicsit eltért a tömbiekétől.  Biztos ő a parancsnok, vagy mi. Előrébb kúsztam a kicsit közelebb lévő szekrény és fal közé. De túlságosan lefoglalta őket a nyomok, meg energiák eltüntetése. Kardomat a kezembe vettem és jól megszorítottam. Még mindig nem tudom használni...

 - Gyerünk, működj, működj már...! - morogtam halkan magamban.

Eközben a bandatagok végeztek a rendrakással. Már az utolsó simításokat rendezték.

 - Rendben, indulás! - hangzott a parancs.

 - Megyek, körülnézek kint. - mondta egy másik.

Ki futott a hátsó ajtón, amire pont nem láttam rá. Kis idő után, nem jött vissza, jelet sem adott. Majd egy nagy puffanást és utána csönd. Ez nem lehet más....

 - Futás! Észrevettek! - már mondta is a kapitány.

A két férfi elkezdett a bejárati ajtó felé futni, ami elég közel volt hozzám. A kisebb ember ment előbb a vezetője kicsivel utána. Amint kilépett az ajtón a vezető megállt és megfordult, hogy a másik irányba meneküljön, mert másik társát is elfogták. De elé ugrottam, amitől nem tudott semerre sem menni. Úgy hatméternyire lehettem tőle.  Kicsit meglepődött, mikor meglátott engem. Aztán a kezemben lévő markolatra nézett, szemében gúny csillogott.

 - Szóval, te vagy az.. Az öreganyád már a bázison van, jobb, ha szólok, hogy kiiktathatják, hiszen az unokája is nemsokára csatlakozik hozzánk.. Nem? - gúnyos vihogásba kezdett, amitől egyszerűen kirázott a hideg.

 - Aztán, majd a bátyádért is elmehetnénk...  - folytatta, majd még egy vigyort mutatott.

Elöntött a düh. Gondolkozás nélkül elkezdtem futni, majd a magasba emeltem a kardot, ami azonnal aktiválódott, megjelent a pengéje, furcsa módon, nem éreztem a súlyát. Mindkét kezemmel lendítettem felé a kardomat. Kit tudta téríteni a csapásomat, de látszott, hogy megijedt. Megint megtámadtam, majd megint, de nem ejtet sebet. Furcsa fegyvere volt, mikor megálltam tőle lehetőleg messzebb, levegőkapkodás közben vettem észre. Olyan volt, mint egy kesztyű, mindkét kezén, amibe valamilyen energiát vezettek. Megint neki futottam, de mikor a közelébe értem, ütött egyet a levegőbe. Kikerültem, tudom! De akkor mi volt ez a fájdalom, a földön görnyedve néztem fel. Mintha hasba vágtak volna... szóval erre képes.

 - Na, jó, nem hazudok neked.. a nagyid.. Hogy is mondjam. - megint gonosz vigyor. - Kiiktattuk.

Megvető pillantást vetett rám, majd hátat fordított és elindult az emelet felé. Szemeim könnybe lábadtak lassan felálltam és hihetetlen energiát éreztem a testemben. Dühös voltam. Dühös és csalódott. A levegő megváltozott körülöttem, amit az ellenség is megérzett, ezért visszafordult. Kikerekezett szemekkel nézett rám, mikor előtte termettem és a mellkasát vágtam meg. A pengém áthatolt a páncélján, ami megakadályozta a komolyabb sérülést. A padlóra esett. Én is összeestem kicsit távolabb tőle. Hallottam amint kapkodja a levegőt. El akartam aludni, a szemeim, mintha maguktól csukódtak volna le. De látni akartam, ahogy elkapják ezt a mocskot. Ekkor öt ember rontott be a házba, egyenesen a férfi felé tartva. Láttam amint felemelik, kesztyűit leveszik, majd megkötözik.

 - Ezt még megbánod Tomoshika! - ordította utolsó lélegzetéből, mikor az ajtóhoz értek.

Becsuktam a szemem, könnyeim még mindig folytak az arcomon, mindenem remegett. Oldalamon feküdtem, mikor megéreztem valaki kezét a hátamon. A hátamra fordított, majd félig felültetett és kezeivel tartott. Résnyire kinyitottam a szemem, Conor volt az. Kicsit megnyugodtam a jelenlététől.

 - Nako, szólalj meg. Jól vagy? Hol sérültél meg? - kérdezte, de most nem volt olyan nyugodt eleven a hangja.

 - Nem tudtam megmenteni a nagyit... Én nem tudtam.. - még jobban elkezdtem sírni, arcomat belenyomtam a mellkasába.

 - Még megmenthetjük. Hazudott, nem tűnt el az energiája. - válaszolta.

 - Köszönöm. - válaszoltam fáradt hangon.

 - Sajnálom. Legközelebb, hamarabb jövök. Végül nem tudtalak megvédeni.. - mondta elhaló hangon.

 - Hmm... Nem igaz... - nem tudtam mást mondani, teljesen kimerültem.

Éreztem, hogy, felemel, és a kezében cipel. Hallottam még néhány beszélgetést, amikor kiértünk a házból. Beültünk valami járműbe és elindultunk, de Conor végig a karjaiban tartott. Aztán elaludtam.