16. rész

Gyors ebéd után már indultunk is. Conor még bőven aludt, amikor elmentünk. Szerintem estig fel se fog kelni. Biztos valami nagyon erős félelmet kellet legyőznie. Kíváncsi vagyok mi lehetett, de majd idővel megkérdezem. Lehet, nem akarja elmondani mi is az. Lefelé menet a lépcsőn még mindig a pult mögött állt az a rémisztő kinézetű nő, amitől a hideg futkosott a hátamon.

Egyre nagyobb volt bennem a feszültség, ahogy a hatalmas kőépület tetejét megpillantottam a házak mögül. Ellenőriztem a fegyveremet, minden rendben. Reo nem nézett ki valami izgatottnak, pedig biztos, hogy ő is úgy érez, mint én. Ő pisztolyokkal harcol, mégse láttam még, hogy magánál hordaná. A csend meg már elviselhetetlen volt.

 - Neked hol a fegyvered? - kérdeztem, amikor már észrevette, hogy nagyon figyelem az arcát.

 - Látod a láncom? - mutatott az amulett tartó láncára, ami mindig az oldalán zörög. - Itt van.

 - Hm... - néztem a kis piros követ. - Még mindig nem értem.

 - Heh, gondoltam. - kuncogott, amitől én kicsit duzzogva összehúztam magam.

 - Na...

 - Én már a legtöbb küldetésemet kivittem, persze nekem nincsen tét. A lényeg, hogy már olyan szinten vagyok, hogy a fegyveremet elő tudom hívni az energiáimmal.

Látta az arcomon, hogy még mindig nem nagyon értem. Biztos nagyon bután nézhettem ki mert szemöldökét kicsit összeráncolta. Megpaskolta a vállamat és megpróbálta megint elmondani.

 - Szóval. Megpróbálom a lehető legjobban leegyszerűsíteni neked. - erre csak egy morcos arccal válaszoltam. - Amikor harcolni kell, úgymond meg tudom "idézni" a fegyvert. Vagyis olyan, mint Aliciának az a por, hogy ne vegyenek minket észre. Az energiámat rá összpontosítom a láncra és már a kezemben is van a fegyver. Így érted?

Reménykedve nézett rám, de én még mindig azt az arcot vágtam, amit eddig is. Kezdett kétségbe esni, hogy ennyire hülye vagyok-e vagy csak megjátszom.

 - Hah, átvertelek! - bokszoltam kicsit oldalba. - Nyugi, értem mit mondasz. Csak még kicsit lassan jár az agyam. Én is képes leszek erre?

 - Aha... Lassan, mi? - cukkolt. - Hát, igen. Elvileg te is meg tudod majd csinálni, gyakorlás kérdése. Conor is így szokta elő hívni a kardját. Neki sikerült a leghamarabb megtanulnia.

 - És Celina? Neki mindig az oldalán van az ostor.

 - Ő nem szereti, nem tudja olyan jól irányítani az energiákat. Ha tudná, akkor talán nem lenne mindig ilyen hangulata. - mondta a távolba meredve.

Már elég közel voltunk a célponthoz. Ha bemegyünk oda nem lesz sok alkalmunk beszélni. Remélem még az a lány is ott lesz...és eljön velünk a kastélyba.

 - Reo...? Mit gondolsz Celináról? - kérdeztem hirtelen a semmiből jött ötlettel, hogy miért nézett olyan furán az előbb.

Teli találat. Reo kicsit megrándult arcát elfordította, hogy ne lássam. Szóval az, amire gondoltam.

 - Mióta? - kérdeztem a nyilvánvalót.

 - Miről beszélsz? - zavart mosollyal nézett rám.

 - Ugyan. Tetszik neked, nem? - vigyorogtam.

A nagy és erős kemény fiú szerelmes a királykisasszonyba. Ez nem minden napi.

 - Talán. De felesleges ezzel foglalkoznod. - mosolygott kicsit csalódottan.

 - Dehogy is! Na, mióta? - nyaggattam.

 - Hát, úgy,..nem rég óta...

 - Hazudsz.... - mindenhol megismerem, ha valaki nem mond igazat, főleg ha Reo az. Borzasztóan hazudik.

 - Oké. Két éve. Nem nagydolog. - vigyorgott a megszokott stílusban. Tényleg nem érdekelte, vagy csak feladta.

Ezután hallgatás következett. Nem tudtam mit mondhatnék, sosem volt belém senki szerelmes. És még én se voltam az. Még most sem tudom, hogy mi is az igazából. Lehet, hogy ugyan az, mint amit én gondolok Conorrol. Az lehetetlen, ő csak a csapattársam, egy barát. Mint ahogy én, neki.

 - Reo... - dünnyögtem.

 - Hmm? - nem volt sok kedve beszélgetni ezek után.

 - Nem mondom el senkinek. - mosolyogtam rá egy gyengét.

 - Köszi, kiscsibém. - nézett rám, mosolygott. - Te is szeretsz valakit, ugye?

Elővillant a farkas mosolya, amiről Reo híres. Egy pillanatra nem értettem mire gondol, de szembe jutott. Conor megcsókolt. Éreztem, hogy elpirulok, ezért a fejemet lefelé fordítottam.

 - Szóval igen. - nevette el magát.

 - Nem tudom, még sosem voltam szerelmes. - dünnyögtem.

 - Hidd el, ez az. Nem vagyok nagy szakértő, de ez bizony, az.

 - Hmm... - sóhajtottam.

 - Ez így igazságos. Te is tudod a titkom és én is a tiédet. Nem mondom el senkinek.

Felemeltem a fejem és a hatalmas épülettel találtam szembe magamat. Minden járt az eszembe csak pont az nem, amiért ide jöttünk. Most tudtam meg az életem egy nagyon fontos részletét, amitől minden megváltozhat.

Szerelmes vagyok Conorba.